N-Joy and Share

Erasmus+ páláyzat

N-Joy and Share 2.0

A történet folytatódik...

A beszámolók és belső képzések megvalósulásával újabb kollégákat sikerült mozgósítani, illetve a korábbi pályázatban résztvevők is további módszertani képzéseken szeretnének részt venni, így a Zöldliget iskola munkatársai újra pályázatot nyújtottak be az Erasmus + keretében N-Joy and Share 2.0 címmel. Az újonnan megjelölt mobilitások az előző pályázatunk szerves folytatásai lesznek.

A pályázat végleges elbírálása 2023. május hónapban várható.

Beszámolók

Dörnyei Eszter

Az Erasmus+ program keretében a köznevelési intézmények szakmai fejlesztési céljaik elérése érdekében mobilitási projektek megvalósításához pályázat keretében kérhettek támogatást. Ezek a projektek tulajdonképpen intézményi tanulási formák, melyekben számos tanulási alkalom azonosítható. A Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium belevágott egy nagyobb pályázatba, amelynek fókuszában apedagógusok mobilitása, vagyis külföldi továbbképzése állt és minden résztvevő a saját igényeinek megfelelő képzésben és helyszínen vehetett részt. A pályázat részletes leírása megtalálható a www.zoldligetsuli.hu weboldalon. A pályázat keretén belül a mobilitások megvalósítása 2022. nyarán kezdődtek és folyamatosan is tartanak. 2022. november elejéig a részvevők közül hárman valósították meg a mobiliátást, melyekről most rövid leírásukat olvashatják. A képzések, utazások folytatódnak, melyekről később még beszámolunk.

Az Erasmus+ pályázatra a velencei Zöldliget Iskolánkban lelkes csapat állt össze az érdeklődő pedagógusokból, amelyhez – mivel a pályázat az oktatási munkát támogató kollégák részvételét is lehetővé tette – iskolatitkárként én is szívesen csatlakoztam. Iskolánk magyar-angol két tanítási nyelvű intézmény, így az angol nyelv nem csak az oktatásban bír fontos szereppel, hiszen az adminisztratív támogatás, az anyanyelvi tanárok ügyeinek intézése napi szinten teszi szükségessé a nyelv ismeretét. Feladataimat a meglévő nyelvtudásommal is el tudtam látni, de azt éreztem, hogy a magabiztos és aktív nyelvhasználathoz szükségem van egy kis segítségre, lendületre. A pályázat keretében 2022 augusztusában Dublinban vehettem részt egy kéthetes, intenzív angol nyelvi kurzuson. A programtól sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Előzetes félelmeimet, hogy milyen lesz egyedül kiutazni, tájékozódni, közlekedni egy idegen nagyvárosban, hamar legyőzte a felfedezés öröme. Rengeteget sétáltam a városban, megcsodálhattam a város nevezetességeit, tapasztaltam, különböző kultúrájú emberekkel ismerkedtem. A nyelvhasználatban megkaptam a fejlődés lehetőségét, az együtt tanulás örömét és a megszólalás, beszélgetés bátorságát egy érdekes, többnemzetiségű, egymást támogató csapatban, amit a Horner School professzionális, figyelmes és kedves tanárai fogtak össze. A nyelviskola a résztvevőknek esti és hétvégi társas programokat is szervezett, amelyeken ízelítőt kaphattunk Dublin és Írország, az ír táj, kultúra, gasztronómiai csodáiból. A programnak köszönhetően azt hiszem nem csak a fejlődő nyelvtudásommal tudom jobban segíteni a munkatársaimat. A pandémia hatására elszoktunk, félünk kicsit az utazásoktól és nehéz elhinni, hogy a mindennapi rutinból hasznos és szükséges kilépni, határainkat feszegetni. Az, hogy a pályázatban részt vevő csapatból másodikként, egyedüli utazóként vettem a bátorságot és részt vettem egy ilyen programon, valamint az hogy rengeteg pozitív élményekkel tértem vissza talán környezetemet és kollégaimat is motiválhatja, hogy meg kell próbálni, érdemes utazni, tanulni.

Karácsonyné Kéki Andrea

Az Erasmus+ pályázat keretében 2022. júniusában vettem részt az Egyesült Királyságban, Chesterben egy intenzív nyelvtanfolyamon.

Munkám során mindig fontosnak tartottam, hogy új dolgokat próbáljak ki, fejlesszem magam. Egy két tanítási nyelvű iskolában pedig elengedhetetlen, hogy tudjunk kommunikálni az anyanyelvi tanárokkal, támogassuk a nyelvi képzést.

Az ott töltött idő nemcsak a nyelvtudásom fejlesztését szolgálta, de inspirált a további otthoni tanulásra is. Az új élmények és kapcsolatok által motiváltabb lettem a saját munkámban is. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni a nyelviskolában lévő támogató, segítőkész hozzáállást, a csoportomban lévő diákok sokszínűsége pedig, izgalmas kulturális környezetet biztosított.

A tanulás mellett természetesen volt lehetőség a város felfedezésére is, amely gyönyörű természeti és kulturális kincsekkel csábítja a turistákat. Chester igazi kis ékszerdoboz.

Hiszem, hogy az angliai tapasztalataim iskolánkban tovább segíthetik a nyelvi képzés támogatását, pozitív példával szolgálhatok a diákok és a kollégáim felé, hogy érdemes kilépni a komfortzónánkból, újat látni, tapasztalni, fejlődni.

Beregnyei Renáta

Iskolánk sikeres Erasmus+ pályázatának köszönhetően részt vettem egy külföldi továbbképzési tanulmányi programon, Máltán.

Pontosabban San Julian's városában az ETI Malta székhelyén, mely széles spektrumú, változatos igényt kielégítő továbbképzéseket nyújt mindenki számára. Én az általános iskola tanítói számára nyújtott vidám és játékos tanórák témakörében bővíthettem ismereteimet. A képzés hétfőtől péntekig tartott, kilenc órától délután fél háromig.

Sok új és már ismert módszert mutattak be nekünk mely segít abban, hogy a gyerekek motivációját felkeltsük, ébren tartsuk ill. fokozzuk. Nagyon élveztük az órákat egy lengyel és egy szlovák angol tanár társaságában, sokat tanultunk egymástól is. Miközben rengeteg új információ birtokába jutottam nagyon jóleső érzés volt azt látni, hogy egy ilyen nemzetközi tréningen ugyan azokat a módszereket preferálják, melyeket mi itt a Zöldliget iskolában is nap mint nap alkalmazunk. Ezért nagyon büszke voltam iskolánkra és kollégáimra, és hálás vagyok azért, hogy gyermekem egy ilyen színvonalú oktató intézményben tanulhatott - egy kis városban, hatalmas tandíj nélkül.

A szervező intézmény nagy figyelmet szentelt a csapatépítésnek is, igyekeztek változatos lehetőségeket teremteni a különböző nyelvi és iskolai környezetből érkezett kollégák interakcióinak, eszmecseréinek. Szerveztek közös kirándulásokat és ismerkedő összejöveteleket is. Tehát a tanuláson kívül sikerült betekintést nyerni Málta különleges és szépséges világába, így az aktív pihenés is nagyon jó lendületet adott a további munkához. Köszönöm a lehetőséget iskolánknak és különösen Tóthné Benkő Mónikának és Dörnyei Eszternek a sok szervező munkáért.

Stillné Szabó Zoé


Továbbképzés Veronában

Az iskolai Erasmus+ program résztvevői közül végre, harmadszori próbálkozásra, nekem is sikerült eljutnom egy hatnapos tanár továbbképzésre Veronába. A választott tanfolyam, ami a 'The Collaborative Classroom' címet kapta, az oktatás egy olyan fontos területébe vezetett be, aminek ismerete és alkalmazása nélkül a modern iskolákban tanuló diákok felkészületlenül kezdenék meg felnőttként a munkájukat. Az együttműködés, csoportban tevékenykedés képességét már a korai iskolás években meg kell tanulni, és ennek tanári feladataihoz, a coach szerepkör megismeréséhez adott gyakorlat központú felkészítést a veronai továbbképzésen eltöltött hat nap. A cseh, finn, spanyol és máltai kollégákkal közösen végzett projektmunkák során megtapasztalhattuk, hogy milyen érzés diáknak lenni és milyen feladatok hárulnak ránk tanárként. Az Europass Teacher Academy által szervezett tanfolyam második napjától már egy jó hangulatú, segítőkész csoporttal közösen töltöttük el a napjainkat, amelyeket a nyelviskolában töltött délelőttök után városnézések, közös borkóstoló egy közeli borászatban is színesítettek.

Nem csak a tanfolyam adott felejthetetlen élményeket, hanem a gyönyörű történelmi környezet, a kedves emberek, akikkel találkoztam, az olasz udvariasság és könnyedség is emlékezetesek maradnak számomra. Mindaz, amit tapasztaltam, olyan élményekkel gazdagított, hogy biztassam kollégáimat arra, hogy ők is induljanak el, frissítsék tudásukat és tapasztalataikat. Szeretném egy belső továbbképzésen megosztani az angol munkaközösségben dolgozó közvetlen kollégáimmal mindazt a tudást, amit megszereztem, hogy közös munkánk során még felkészültebben segíthessük tanulóinkat az előttük álló feladatok megoldásában.

Domak Krisztina

Nyelvtanfolyam Firenzében

Domak Krisztina, a 4.b osztály osztályfőnöke vagyok. 2022. november 14-19-ig vettem részt az Erasmus program keretén belül egy intenzív angol nyelvi képzésen Firenzében.

Azért jelentkeztem erre a képzésre, mert már hosszú idő óta foglalkoztat a gondolat, hogy angol nyelvet szeretnék tanítani az iskolánkban. Már tanulom a nyelvet intenzíven, de a használatához nagyon motiváló volt a közeg, hogy nem lehetett megszólalni másként, csak angolul. Bebizonyosodott számomra, hogy megy a beszéd, de a nyelvtanon van még mit csiszolni. Hatalmas motivációt adott ez számomra, ezért célul tűztem ki magam elé a középfokú angol nyelvvizsga megszerzését, majd az angol tanítói szak elvégzését. Nagyon inspiráló volt a közeg, jó volt más emberek kultúrájába betekinteni, megismerni egy kicsit őket. Hálás vagyok, hogy a Zöldliget iskolában ilyen szuper lehetőségek vannak, mint az Erasmus programban való részvétel. Biztatok minden kedves kollégámat arra, hogy ha lehetőségük van rá, vágjanak bele, tanuljanak nyelveket, lássanak világot. Megéri.

Köszönöm szépen Tóthné Benkő Mónika és Dörnyei Eszter határtalan segítő- és szervező munkáját!

Gőgös Andrea és

Németh Tamás

Betekintés a finn oktatásba

Hány órája van egy finn diáknak? Kell-e írni dolgozatot? Van-e házi feladat? Ezekre és még számos szakmai kérdésre kerestük a választ Helsinki legnagyobb általános iskolájában.

A finn oktatási rendszer kiemelkedően teljesít európai, sőt világszinten is. De vajon mi a sikerük titka? Lehet a módszereiket a hazai oktatásban is adaptálni? A Zöldliget Iskola pedagógusaiként az Erasmus+ programnak köszönhetően lehetőséget kaptunk, hogy egy héten keresztül tanulmányozzuk a finn oktatási rendszert működés közben alsó és felső tagozaton egyaránt.

Az első hóval érkeztünk meg Helsinkibe, november 20-án. Utunk előtt elvégeztünk egy online kurzust, amelyben dióhéjban megismertük a finn oktatási rendszer alapjait. Kíváncsisággal és prekoncepciókkal tele vetettük bele magunkat a Käpylä városnegyed iskolájának életébe, ahol a lehető legtöbb időt töltöttük el. Harmadiktól nyolcadik osztályig kaptunk lehetőséget hospitálni több helyi kollégánál, sőt, szerencsénkre egy különleges iskolán kívül szervezett osztálykirándulás részesei is lehettünk Helsinki legújabb és legmodernebb könyvtárában.

Hanna, Marita és Eine személyében nyugodt, befogadó, rugalmas pedagógusokkal és gyerekekkel ismerkedtünk meg. Lehetőséget kaptunk, hogy játékos feladatokon keresztül bemutathassuk Magyarországot a finn gyerekeknek több osztályban is, amely végén szaloncukor-kóstolás tette fel az i-re a pontot.

Rengeteget láttunk, tanultunk, tapasztaltunk. Ért minket pozitív és negatív csalódás is, de látogatásunk végére kitisztult a kép: számos esetben mások a körülmények, de a finn kollégák és tanulók is pont ugyanolyan nehézségekkel szembesülnek, mint mi, idehaza – és bizony, van házi feladat, kell dolgozatot írni, és a közel ugyanannyi időt töltenek az iskola falai között, mint hazánkban.

Kellemesen csalódva tértünk hát vissza Velencére, abban a tudatban, hogy a finn módszerek nem másolhatók le "szó szerint" a magyar iskolarendszerbe, de számos eleme megfontolandó az átvételre. Tapasztalatainkról pedig részletesen beszámoltunk kollégáinknak és diákjainknak egyaránt.

Bejegyzéseink :)

Az eredmények terjesztését többféle módon és többféle célcsoport felé végeztük. A projekt eredményeit és a résztvevők tapasztalatait intézményünkön belül bemutattuk munkatársainknak. A szaktanárok bemutató órát tartottak a mobilitás során elsajátított módszertan alapján, prezentációkat tartottak munkaközösség és intézményi összlétszámú értekezletek...

Azonban több problémába is ütköztünk, hiszen a már korábban leszervezett fogadó intézmények "elvesztek", így új szervezeteket kellett keresni a célok megvalósításához. Az internetes keresés és a kollégák kitartása végül eredményt hozott, és az új fogadó szervezet viszonylag rövid határidővel korrektül le tudta szervezni a mobilitás rá vonatkozó...

A pandémia és a lezárások miatt pályázatunk lejárati határidejét módosíthattuk 2022. december 31-re. Ennek megfelelően az alábbi teendőink vannak januárban:

A kiutazások tervezéséhez újabb információk birtokába kerültünk:

A 2020. március 21-én bevezetett utazási korlátozások feloldásával a Tempus Közalapítvány által kezelt Erasmus+ köznevelési projektek keretein belül tervezett nemzetközi mobilitások újra megvalósíthatók az érintett országok ki- és beutazási rendelkezéseinek, továbbá a mindenkor hatályos hazai járványügyi intézkedések figyelembevételével.
A Tempus...

A 2020-ban támogatást nyert és tartaléklistára került Erasmus+ köznevelési mobilitási projektek koordinátorai számára a projektindító webinárium került megszervezésre, melyen intézményünket Tóthné Benkő Mónika képviselte.

N-Joy and Share | 2019/2020 | Erasmus+ KA1 Köznevelési mobilitás
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el