A mobilitások eredményeinek bemutatása és a pályázat beszámolójának benyújtása a TEMPUS Közalapítvány felé

2023.02.27

Az eredmények terjesztését többféle módon és többféle célcsoport felé végeztük. A projekt eredményeit és a résztvevők tapasztalatait intézményünkön belül bemutattuk munkatársainknak. A szaktanárok bemutató órát tartottak a mobilitás során elsajátított módszertan alapján, prezentációkat tartottak munkaközösség és intézményi összlétszámú értekezletek keretében. A későbbiekben további belső továbbképzés során fogják megismertetni kollégákkal a tanfolyamon tanultakat és a tanfolyami csoportban résztvevő kollégáktól hallott, tőlük tanult jó gyakorlatokat. Mivel a NAT 2020 kívánatosnak tartja, hogy a tanítás során együttműködés által megvalósuló tanulás minél nagyobb szerepet kapjon, így szeretnénk, ha a jövőben nemcsak a munkaközösségben dolgozó kollégák ismernék meg a mobilitás során szerzett tapasztalatokat, hanem más munkaközösségek tagjai is. Erre műhelymunka folyamán látunk lehetőséget. Pedagógusaink diákjaiknak kisfilmet, prezentációt készítettek és élménybeszámolókat tartottak. A job shadow-n résztvevő kolléga mobilitásának ideje alatt aktív social media használattal számolt be az aktuálisan látottakról ezzel bevonva tanítványait kalandjaiba. A nyelvi kurzusokon részt vevő kollégák mobilitási tapasztalataikat kollégáikkal informális beszélgetéseken és szervezett kereteken belül is megosztották. A város közösségét és a szülőket a helyi újságban közzétett beszámolókon keresztül tájékoztattuk mobilitásainkról, illetve a beszámolók elérhetőek számukra a Zöldliget is honlapján is.

A mobilitásokban résztvevők elkészítették beszámolóikat. Segítségükre volt ebben a "Mobilitási napló" és az "Egyéni beszámoló" űrlapok. Beszámoltak egyéni tanulási eredményeikről, fejlődésükről, a program hatásairól, céljuk megvalósulásáról, tapasztalataikról. Az egyéni beszámolók segítségével elkészült a projekt összefoglaló végbeszámolója is, melyet benyújtottunk a Mobility Tools felületen keresztül az Tempus Közalapítvány felé.

N-Joy and Share | 2019/2020 | Erasmus+ KA1 Köznevelési mobilitás
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el